Vidám műfaji szőttes

Visszatérő vendégként érkezett a gimnáziumba Cserna Csaba előadóművész, aki a kollégisták számára október 19-én este tartott előadásán új oldaláról mutatkozott be.

„Arad! Köszönt a csonka Magyarország...”

Gyászos emlék, mégis fontos történelmi évforduló minden esztendőben október 6-a, az 1849-ben Aradon kivégzett vértanúk és a Pesten agyonlőtt miniszterelnök, Batthyány Lajos emléknapja. A hagyományhoz ragaszkodva, de azon idén némileg módosítva az V. évfolyamos gimnazisták zenés-irodalmi összeállításával méltattuk e napot a gimnáziumban.

25 éves a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium

Huszonöt éves a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium. Ez egy ember életében ifjúkor, egy gimnázium életében talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy csak a bevezető szakasz, az élet kezdete, de mégis történelem.

Kultúrák Közötti Kommunikáció a Kárpát-medencében

A Kultúrák Közötti Kommunikáció a Kárpát-medencében című program 2000-ben indult és ebben a tanévben méltatja 15. évfordulóját.

Tanévnyitó 2016

Szeptember van, egy várva várt, félt szeptember. Eltelt egy nyár. Legutóbb a tavalyi tanévzárókor voltunk így együtt. Akkor azt ünnepeltük, hogy a könnyű és nehéz helyzeteket megélve sikerrel eljutottunk az év végéig, s önfeledten átadhattuk magunkat a töltekezés idejének. Most újból várakozással, megújult erővel és reményekkel vágunk bele a tanévbe.

Apáczai Csere János Magyar nyelv, irodalom és kultúra Nemzetközi tantárgyverseny

     Az idén Miskolcon került megrendezésre az Apáczai Csere János Magyar nyelv, irodalom és kultúra Nemzetközi tantárgyverseny, amelyet az 5−12. osztályos tanulóknak a romániai tanügy minisztérium Kisebbségi Oktatásért felelős Államtitkársága és Osztálya, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Lévay József Református Gimnázium szervezett.  

Anyák napja

     Május első vasárnapja minden gyermek számára fontos, hiszen ez az Édesanyák ünnepe. Nem számít, hogy 5 évesek vagyunk, vagy 25, esetleg 55-ön is túl, mert lelkünk egy részében mindig is gyerekek maradunk, akik kicsit még szívesen kapaszkodnának anyu védelmet nyújtó szoknyájába.

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.

     2016. április 29-én rangos eseménynek adott otthont a Nagyberegi Középiskola. Ezen a napon rendezték meg a Széchenyi emlékév keretein belül a Széchenyi István komplex tanulmányi verseny döntőjét.

Újra találkozhattunk Torma Máriával

   Néhány nappal a magyar költészet ünnepe után másodszor látogatott el gimnáziumunkba Torma Mária Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó, akit kedves ismerősként fogadtak a gimnazisták. Ezúttal az előadó Himnusz minden időben című, Nagy László emlékét idéző pódiumműsorát tekinthették meg az V–VII.-es diákok és tanáraik.

Oldalak

Feliratkozás Beregszászi Bethlen Gábor  Magyar Gimnázium  RSS csatornájára