"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium 2017. február 23-án rendezte meg az első osztályos tanulók hagyományos Verébavató ünnepségét. 
„A mai nap ünnep, és Ti vagytok az első számú ünnepeltek. Azt ünnepeljük, hogy mától ti is gimnáziumunk teljes jogú diákjaivá váltok azzal, hogy átestek a verébavató ünnepségen. Az előttetek álló út nem lesz könnyű, sok feladat és próbatétel vár rátok, de bízunk abban, hogy mindezeket sikerrel veszitek. Hiszen mi is voltunk elsősök és látjátok, most itt állunk veletek végzősökként.” — hangzott el a köszöntés egyik végzős gimnazistánk, Halász Teodóra szájából.
A kis elsősök versekkel, jelenetekkel, énekkel, hangszeres bemutatókkal és keringővel készültek eme jeles alkalomra. Műsoruk a fogadalomtétellel valamint gimnazistáink egységét jelképező nyakkendők ünnepélyes átadásával zárult, melyet Mihovics Magdolna, Onoprienkó Viktória és Jánosi Terézia osztályfőnökök adhattak át növendékeiknek.

 

https://goo.gl/photos/xfbqfVskrXotuwkt8 Megosztás

Verébavató