„Ősz-party a BMG-ben”

2016. október 27.-én első alkalommal került megrendezésre „Ősz-party”, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban, a 2. évfolyam részére.

A különleges esemény célja elsősorban a közösségépítés volt, ügyességi, személyiségfejlesztő, kreativitást igénylő játékok segítségével.

Az alkalmat több napos felkészülés előzte meg, amikor is a diákok a díszletet készítették elő, a rendezvény nevéhez méltóan, az őszt szimbolizáló kellékekből.

A nagy napon mindenki izgatottan várta a kezdést, s az ötvenhat 2. évfolyamos diák, birtokba vehette a gimnázium feldíszített klubtermét. Első feladatként az „élő krónika” című játék szolgált, melyben a nebulóknak az osztályközösségben eltöltött másfél év, személyes élményeiből kellett emlékeket felidézniük, s azt a többiek tudtára adni, írott vagy rajzolt formában. Mondhatjuk érdekes és vidám pillanatokkal teltek a visszaemlékezések. Az összegyűlt történetekből valós krónikát szerkesztünk, melyet minden diák hazavihet a jövőben.

A „hírszerkesztést” egy izgalmas activity vetélkedő követte, melyben 150-nél is több őszről, iskoláról szóló, írásos-rajzos feladattal kellett megbirkózniuk a diákoknak. A fiú-lány csapatok versengéséből ez utóbbi csapat elsöprő győzelmet aratott.

A folytatásban általános műveltségi vetélkedőre került sor, ahol mindkét csapat kiválóan teljesített. Az utolsó, egyben legaktívabb program a „just dance” volt, mely a gyerekek körében népszerű táncos feladat, ahol a fiúk bizonyították rátermettségüket.

Összességében elmondható, hogy az órán kívüli tevékenységek nagy jelentőséggel bírnak az osztályok és diákok közötti integrációban. Osztályfőnökökként a jövőben is szeretnénk osztályaink számára hasonló rendezvényeket szervezni, amelyeken diákjaink maradandó, pozitív élményekkel gazdagodnak.

 

Erdélyi Éva és Márkus Julianna, 2. évfolyamos osztályfőnökök