Kolozsvárott versenyeztünk

2015. május 7–10. között az Apáczai Csere János Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Nemzetközi Tantárgyversenyén vettek részt iskolánk tanulói. A rendezvény célja a megmérettetésen túl a magyar nyelv, irodalom és kultúra népszerűsítése volt. A verseny résztvevői Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkeztek.

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban tartott megnyitó ünnepség után ismerkedés és a szóbeli forduló csapatainak kialakítása következett.

A május 8-i írásbeli forduló témájaként a 10. osztály számára Kós Károly Varjú nemzetség c. műve szolgált alapul. Délután minden résztvevő kalotaszegi kirándulásra utazott, este pedig egy Dzsida Jenő pódiumestet tekinthettük meg Bogdán Zsolt előadásában.

Másnap következett a verseny szóbeli fordulója és a dramatizálás. Ennek keretén belül egy szabadon választott vers előadása, és Heltai Gáspár Száz fabula c. gyűjteménye alapján összeállított jelenet eljátszása volt a feladat. Az újonnan megismert diákokkal való csapatmunka érdekes kihívás volt számunkra.

A verseny után fellélegezve városnézésre indultunk. Este következett az eredményhirdetés és a dolgozatok értékelése.

Gimnáziumunk tanulói a középmezőnyben végeztek. A szóbeli forduló első helyezettje, örömünkre, Kopasz Rebeka, gimnáziumunk 6. osztályos tanulója lett, Belovics Alexandra, 4. osztályos tanuló pedig dicséretben részesült. Este díszvacsorával és táncházzal ünnepeltünk.

A május 10-i díjkiosztó ünnepséget követően emlékekkel telve indultunk haza Európa 2015-ös Ifjúsági Fővárosából.

 

Tóth Adél
6.A osztály

 

 

Megosztás