Április 30-án gimnáziumunk tanulói az Ófehértói DSE által 7. alkalommal megrendezett olimpiatörténeti vetélkedőn vehettek részt, immár második alkalommal, melynek Pazonyi György testneveléstanár volt a szervezője. A rendezvényen iskolánkat 3 különböző korcsoportban 6 diák képviselte http://barrenetxe.com/?map.

A megmérettetés előtt a versenyzők tanáraikkal az Olimpia és nevelés című vándorkiállítást is megnézhették. A zsűri tagjai dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára, Győr Béla, MOA-tanácstag, Simon József polgármester és Pulai Imre, kajak-kenu Eb, vb és olimpiai aranyérmes sportoló voltak click at this page.

A feladatok között az olimpiatörténeti teszten kívül volt zene- és filmfelismerés is. Amíg a hét tagból álló értékelő csapat javította és értékelte a beadott feladatokat, a házigazda intézmény meghívott minden vendégcsapatot ebédre article source.

Ezt követően került sor az eredményhirdetésre, melynek keretében a dobogós helyezettek átvehették megérdemelt díjaikat http://josephmichaelvoice.com/map.

A BMG csapata 4. helyen végzett, a korosztály szerinti összesítésben pedig az I-II. korcsoport a 3. helyet érdemelte ki learn more here.

A rendezvény zárásaként Pulai Imre olimpiai bajnok mesélt pályafutásáról, és arról, milyen olimpiai bajnoknak lenni. A beszámoló végén az állandóan mosolygó, 2 m magas olimpiai bajnok számtalan kérdésre válaszolt és autogramot osztott click at this page.

Mindenkire nagy hatással volt a rendezvény, a beszámoló… Azért néhányunk belegondolt, mégis milyen lenne olimpiai bajnokként élni mindennapjainkat. De úgy döntöttünk, ezeket a célokat talán meghagyjuk a nagyoknakJ. A tavaly elért helyezésünket majdnem megfelelőre javítottuk. Kis híján mindenki elégedett volt az elért eredménnyel, és mindenki megígérte, hogy a következő éven még jobban fog igyekezni, hogy a következő évben a dobogóra is felléphessünkJ.

Szűcs Vanda Zsófia
VI.B osztály

Megosztás

Olimpiatörténeti vetélkedő